YESS13 nyári iskola

YESS13 Beszámoló

Szeibert Janka, az MTA–ELTE Matematika Tanuláselméleti Kutatócsoport tagja

„The ERME Board, YERME” kutatói egyesület által szervezett YESS nyári iskolákat doktorandusz hallgatók és fiatal kutatók szakmai fejlesztésére hozták létre. A YESS13 nyári iskola (https://yess13.unican.es/) ebben az évben, 2024. augusztusában 22-től 29-ig tartott, helyszíne pedig a spanyolországi Santander város „Universidad de Cantabria” egyeteme volt. A nyári iskolára az SZKF2022-9/2022-PH1607/22 MTA – KFKP Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázat keretében tudtam kijutni.

A nyári iskola struktúrájában kevéssé tért el egy konferenciától: a napirend szoros beosztásában szerepeltek plenáris előadások, workshopok, és résztvevői előadások. A konferenciáktól való eltérés egyrészt abban mutatkozott, hogy minden plenáris előadás után lehetőség volt átmenni egy kisebb terembe, ahol közvetlenebb módon személyes beszélgetést lehetett kialakítani a plenáris előadóval. Itt lehetőség nyílt a témához még közelebb kerülni, a kutatást még alaposabban megérteni, és az esetleges személyesebb jellegű kérdéseket is meg lehetett vitatni. A másik eltérés abban mutatkozott meg, hogy a jelentkezésnél 8 munkacsoportból választhattunk, így minden résztvevő egy adott munkacsoportba lett besorolva és egész héten ugyanazokkal az emberekkel dolgoztunk közösen, mint egy kisebb osztály. A munkacsoportoknak a plenáris előadók voltak a vezetői, én a TWG2-es csoportban voltam, melyen témája: „Teaching and learning mathematics at the primary and pre-school level” és vezetője Martin Carlsen. A csoportban 9-en voltunk, ami azért volt nagyon előnyös, mert éppen 9 db, két órás időtartamú alkalom volt a közös munkára. A beosztás tehát nálunk úgy alakult, hogy minden ember kapott egy alkalmat és ezalatt előadhatta 20 percben a munkáját, majd egy előre kijelölt társa előadást tartott abból, hogy milyen meglátásai voltak a benyújtott dokumentum alapján a munkáról. Itt összefoglalta a saját szavaival a munkát, kérdéseket és javaslatokat fogalmazott meg. Majd az ezt követő másfél órában közösen fejlesztettük az adott kutató témáját. Számomra ez a forma sokkal hatékonyabbnak és előrevivőbbnek tűnik a hagyományos konferencia előadásoknál. Itt tényleg lehetőségünk van a másik munkájának alaposabb megértésére és az előadó rengeteg különböző véleményt, aspektust fontolhat meg a munkája kapcsán. Ebben az évben, a TWG2 munkacsoportban rengeteget fejlődtem, nagyon hálás vagyok a többiek véleményéért, és hogy beleláthattam az ő kutatásaikba mélyebben. A vitt témám címe: „The impact of novelty effects on gamification in non-digital environments”. Ennek kapcsán alapfogalmakról beszélgettünk, és arról, hogy hogyan lehetne minél tisztább körülmények között vizsgálni a kísérleti hatásokat. Emellett szó esett még a teljesség igénye nélkül arról, hogy:

• a kontroll csoport pontosabb beállítására milyen lehetőségeink vannak,
• az elköteleződés vizsgálatához használt tesztek létrehozásának problémáiról,
• mit jelent a „tudás” és hogy ehhez képest egy teszt mit mér,
• milyen módon tudom pontosabban megfogalmazni amit ki szeretnék fejezni,
• bátrabban mondjam el a saját élményemet, üzenetem a kísérlet kapcsán.

A másik 8 előadásból 1 olyan volt, ami közelebb állt az általam vitt témához, mert abban is azt vizsgálták, hogyan hat a játékok által kiváltott motiváció a matematikai gondolkodásra. A többi témában megismerhettem a kvalitatív kutatási módszereket közelebbről, mint például

• hogyan működnek a szemmozgást követő szerkezetek,
• hogyan tudok hosszabb interjúkat elemezni,
• a matematikai struktúrák miképpen kapcsolódnak össze a rugalmas gondolkodással,
• mennyire szükséges egy didaktikai kutatáshoz a „framework” és hogy pontosan mit is jelent ez a fogalom,
• mit értünk „computational thinking” kifejezés alatt és hogy milyen módszereink vannak amivel ennek változását vizsgálhatjuk.

A hét plenáris előadást a szakmában elismert kutatók tartották. Előadásaikban nagyon figyeltek az érthetőségre, az ismeretátadásra és nem utolsó sorban a humorra. Például Michal Tabach, az izraeli matematikadidaktika tanszék vezetője, már-már régi barátunknak mondható, Boris Koichu kollégája. Michal előadásában Borissal végzett közös munkáját elemezte, melyben a „Who is right?” típusú feladatok hatását elemezték. Vagy Olov Viirman svédországi kutató, aki most Szabó Csaba kutatócsoport vezetővel közösen dolgozik a nemzetközi egyetemi oktatás fejlesztésén, a „de-ritualizció” pozitív hatsait vizsgálta és mutatta be előadásában.

Amellett, hogy számomra ez eddigi szakmai életutam egyik legnagyobb élménye volt, a kapcsolatépítésre és a közös kutatásokra is hangsúlyt fektettem. Jó érzés volt megtapasztalni a PME konferenciához hasonlóan, hogy több doktorandusz hallgató és plenáris előadó is alaposabban érdeklődött az eddigi munkáimról és hogy úgy éreztem, részvételemmel hozzátettem a nemzetközi és elsősorban magyar matematikadidaktika fejlesztéséhez. És nem utolsó sorban a pályázati források mellett nagyon köszönöm az ELTE-TÓK karnak, hogy támogatta utazásomat, enélkül nem lett volna lehetőségem kijutni a nyári iskolába.

Szeibert Janka, 2024.09.08.